Nyílt napokat tartottak a kézdiszentléleki óvodában

Május 23.-25. között nyílt napokat tartottak a kézdiszentléleki déli óvodában valamint a napközi otthonban. A rendezvény meghívottja volt a Zöld Nap Egyesület, Lázár László a Kolozsvári Roma Forrás Központi Alapítvány képviselője, valamint Negriţoiu Noru- Andrei grafikus. A nyílt napok alkalmából az óvoda életébe betekintést nyerhettek a szülők, nagyszülők. Főleg azok a gyermekek ismerkedhettek az intézmény külső és belső környezetével akik az új tanévtől ovisok lesznek. A Zöld Nap Egyesület aktivistái előadást tartottak a gyermekeknek „Mit tehetünk Kézdiszentlélek védelméért?” címmel, majd egy kisfilmet mutattak be, amely a környezetszennyezés súlyos következményeire hívta fel a gyermekek figyelmét. Az interaktív játékok után, kézműves tevékenység során újrapapírból készíthettek origami csodákat a gyermekek. A szülők előadásokat hallgathattak meg, amely az óvodalátogatás fontosságáról, a korszerű óvodai oktató- nevelő munka lényeges mozzanatainak bemutatásáról szólt. Szerdán, május 25.-én rajzversenyre került sor. A téma: „Házam tája” lehetőséget adott, hogy az óvodás gyermekek rajzaikban kifejezhessék a környezetvédelemmel kapcsolatos ismereteiket. A rendezvény ideje alatt számos látogatója volt az intézménynek. Azok a gyermekek, akik az ősztől óvodába fognak járni érdeklődéssel figyelték a munkákat, tevékenységeket és maguk is bekapcsolódtak a játékokba. A rajzokból kiállítás készült, a résztvevők oklevelet kaptak és minden gyermek egy ajándék rajzot a grafikustól. A nyílt napok ugyanakkor lehetőséget jelentettek a rroma közösségnek is, hogy ismerkedhessen az intézményes oktatás- nevelés formáival, hisz a faluközösség jelentős részét képezi a rroma lakosság. A község egy projektben vesz részt, „Fenntartható rroma közösségek a Központi és az Észak-Nyugati fejlesztési régióban”-címmel, amelynek koordinátora Lázár László, a nyílt napok egyik meghívottja. Az óvoda munkaközösségének, a meghívottaknak valamint a szülők, gyermekek lelkes hozzájárulása révén sikeres, eredményes tevékenységsorozatot nyugtázhattunk. Reméljük, hogy a jövőben is folyathatjuk a rendezvénysorozatot, a szakmai igényesség és elkötelezettség jegyében, jövő nemzedékéért. Szerző: Bartók Enikő- Mária programvezető óvónő Fotó: György Attila

zoldnap