A növények fejlődéséről tanulhattak a kézdikővári kisiskolások

Amint már hozzászokhattunk, minden második csütörtök délutánja a Zöld Nap Egyesület tagjai számára a kézdikővári kisiskolások körében telik el. Így volt ez most csütörtökön is, amikor 31 gyerek jött el, a Zöld Nap Suliba, ahol több mint egy órán át játszva tanultak Silviával és Katalinnal. Egy kis bemelegítő játék után, a gyerekekkel közösen beszéltünk a különböző növények fejlődésének folyamatáról, majd joghurtos dobozokba ültettük el a gyerekek által hozott magvakat. A rendezvényről készült fotók megtekinthetők a Zöld Nap Egyesület facebook oldalán.

A nap érdekességének számított, hogy a gyerekek kartonból és használt papírból egy naplócskát készítettek és azt a feladatot kapták, hogy két héten át vigyázzanak a növényükre, ápolják, babusgassák azt és a naplójukban minden változást jegyezzenek fel. A következő találkozásunkon, kinek a növénye a legszebb és legmagasabb lesz egy kis díjban fog részesülni az egyesület részéről.

Köszönjük a tanítónők segítségét, a gyerekek lelkesedésért programjaink iránt.

Támogató: Erasmus plusz program és a Székelyföldi Tehetségsegítő Tanács

Szerző: Derzsi Katalin

zoldnap