Nagyborosnyón újra megszerveztük az Adj király katonát

 A Bartha Károly Gimnázium három diákja képviseli Nagyborosnyót az Adj, király, katonát! című vetélkedő csíkszeredai elődöntőjén. A továbbjutott csapat tagjai jó eséllyel készülhetnek a Mindent Eldöntő egyéni országos versenyre, melyet az idén is a Magyar Ifjúsági Tanács szervez meg. A rendezvényen készült fotók megtekinthetők a Zöld Nap Egyesület facebook oldalán! Adj, király, katonát! elnevezésű vetélkedő célja a családközpontú életszemlélet közvetítése, és a gyermek szerepének kihangsúlyozása a család, a társadalom szempontjából. A nagyborosnyói Bartha Károly Gimnáziumba február 19-én bonyolította le a Zöld Nap Egyesület a rendezvényt. A V-VIII. osztályos tanulóiból álló 13 csapat 39 tagja vidám, mintegy két órás pörgős vetélkedőn küzdött meg. A versenyzők a Bardócz Csaba ikafalvi református lelkész és Bardócz Tímea. vallásoktató által szerkesztett mesefüzet tartalmából, és ügyességi próbákon bizonyították rátermettségüket.

 A három tagú „családokba” sorolt versenyzők első próbatételként nevet és címert választottak maguknak. A játékos, olykor becsapós villámkérdésekre ötletes megoldások és válaszok érkeztek. A legügyesebbnek bizonyult három csapat jutalomban és díszoklevélben részesült. A zsűri tagjai: Hegyeli Attila zsűrielnök, Gábor Gabriella és Mezei Iringó pedagógusok voltak. Ezúton is a köszönik a szervezők a segítségüket, külön kiemelve Derzsi Eszter aligazgatónő közreműködését. Az Adj, király, katonát verseny nagyborosnyói vetélkedőjének díjazottjai: I. Szakács Anita, Györgybíró Kinga és Demeter Renáta II. Gáspár Jonatán, Sikes Sándor, Korodi Emőke III. Gecző Elemér, Sikes Katalin, Lerner Janka-Noémi A vetélkedő további részleteiről, az egyes helyszínek szervezőiről az országos programfelelős, Bardócz Csaba ad tájékoztat (tel. 0742-871575). Szerző: Ráduly Attila Fotó: Fotó: Gema Puermo Castilla

zoldnap