Megnyílt az Ember a tájban fotópályázat kiállítása

A Zöld Nap Egyesület alakulása óta több alkalommal hirdetett fotópályázatot. Az idén ősszel a nyolcadikkal rukkoltak elő, amelynek a témája az Ember a tájban volt. 2014. november 19-én a Sportcsarnok előterében megnyitották a fotópályázatra beérkezett, a zsűri által értékelt legjobb fotókból válogatott kiállítást. A megnyitóról készült fotók megtekinthetők a Zöld Nap Egyesület facebook oldalán!

A megnyitó első felében Ráduly Attila a Zöld Nap Egyesület elnöke a résztvevőkkel ismertette a pályázati kiírást. Az eredményhirdetés előtt Kocsis Zoltán a sportiroda vezetője házigazdaként köszöntötte a jelenlévőket. Az követően a zsűri elnöke, Nagy Lajos, a beküldött pályaműveket méltatta. A kiállítás színvonalát a Klára Kamilla zenei összeállítása, Mike Kinga és Csüdör Ágnes témába vágó felolvasása emelte. A pályázat célja volt a fotósok művein keresztül felhívni a figyelmet az ember és a természet közötti szoros kapcsolatra annak szépségeire és értékeinknek megóvására. Ugyanakkor olyan képeket is vártunk, amelyek bemutatják a családi, baráti kirándulás egy-egy ellesett pillanatát, a táj szépségét, a felfedezés örömét. Négytagú zsűri (Nagy Lajos, Bede Gábor, Kelemen Gábor és Vetró András.) választotta ki a legjobbnak ítélt negyven munkát, majd ezek közül a nyerteseket. A pályázat megjelenésére, lebonyolítására a zoldnap.info portál adott helyet. A négy hét beküldési idő alatt 77 versenyző 226 fotója érkezett a szervezet e-mail címére. Jelenleg 31 versenyző 40 alkotása tekinthető meg a kézdivásárhelyi Sportcsarnok előterébe december közepéig.

Nyertesek névsora:

Dicséretben részesült: Bartos József - (Kézdivásárhely) Veres Izolda (Szentegyházasfalu) Említésre méltó alkotások: Szentes László - Várakozás (Csíkszereda), Mátyás Bea - A figyelem középpontjában (Marosvásárhely), Turcza Hunor (Csíkszereda) és Magdó István (Szecsele) versenyző alkotása. Gratulálunk minden nyertesnek! A nyertes alkotásokból 2015-ös forgatható falinaptár készül.

A kiállítás nem jöhetett volna létre a Kovászna Megye tanácsa, a Niko Kft, az Erasmus plus program, a Sportiroda és a médiatámogatóik segítsége nélkül. Ezúton is köszöni a szervező egyesület a támogatásukat. A kézdii zöldek jövőben ismét „kalandra” hívják a fotósokat. Kövessék figyelemmel a szervezet portálját.

Fotó: Clara Bejarano Sanchez és Derzsi Katalin

zoldnap