Megjelent a Zöld Napok újság huszonkilencedik száma!

Kedves Zöld Nap rajongók, érdeklődők! A kézdivásárhelyi Zöld Nap Egyesület ismét egy újabb – ezúttal, idén a második – számával köszönti a kedves érdeklődőket, melynek első lapján tudomást szerezhetünk Szabó Attiláról, aki sokrétű tevékenységével az évszak önkéntese lett.

Továbbá, az immár kilencedik alkalommal sorra került Tavaszi Zöld Napokról, a hulladékkezelő tudatosító kampányról a májusi Mozgó Délutánról, a bodoki gyalogtúráról olvashatunk. Ugyanakkor fontos beszámolóról tájékozódhatunk a Család és Egészség Hét alkalmával szervezésre került biciklis eseményekről, családos futásról. Ezt követően az egyesület ismerteti a hatodik EVS önkéntes projekt a „Friends of environment” céljait, törekvéseit, bemutatja a külföldről érkezett, új önkéntes csapat Carmen Gallardo Serrano spanyol, Elena Ershova oroszországi és Fabók Zsófia magyarországi tagjait, valamint megtudhatjuk azt is, hogy milyen volt a Zöld Nap Suli a Madarak és Fák Napján a Molnár Józsiás Általános Iskolában és végül de nem utolsó sorban a lap gazdagon közli a Tekerj egy jó célért adománygyűjtő eseményt is.

Köszönjük szépen Biró Leventének a szerkesztői, valamint minden kedves közreműködőnek az áldozatos munkát, amivel részt vállaltak az újság létrejöttében. A Zöld Nap Egyesület negyedévenként megjelenő kiadványát keresse az egyesület székhelyén/honlapján!

Szerző: Kis Emese

zoldnap