Környezettudatos vetélkedők a második interkulturális gyerektáborba

A Zöld Nap Egyesület csapata július 11-én az idén is meghívást kapott a gyulafehérvári Caritas által szervezett II. Ozsdolai Interkulturális Gyerektáborba. A rövid programismertetőt és bemutatkozást követően kezdetét vette az egész napos tevékenységsorozat. Az eseményen készült fotók az egyesület Facebook oldalán megtekinthetőek.

A keddi rendezvényen az idén áprilisban kezdődött Don`t trash our future:RRR projekt EVS önkéntesei osztották meg az önkéntesség során szerzett tapasztalatait. Ezáltal a jelenlévő diákoknak lehetőségük volt számos információt megtudni Törökországról és Spanyolországról, betekintést nyerve az adott helyszínek rejtelmeibe is. Ezt követően az ozsdolai sportcsarnokban és annak környékén egy játszó zónát alakítottak ki, majd a 60 táborlakót csapatokba osztották és máris kezdődhettek a többfordulós versenyek. A különböző vetélkedők célja volt a mozgás, a kreativitás, a logikus gondolkodás, valamint az el nem hanyagolható együttműködés, csoportmunka, versenyszellem fejlesztése volt melyek hosszú távon meghatározhatják tanulmányi sikereiket is. Az önfeledten játszó ozsdolai gyerekeket figyelve észrevehető volt, hogy a játékok során a saját maguk elé állított akadályokat is örömmel és önként küzdték le. A változatos programok során a környezettudatos nevelésre is szerettek volna egy kicsit nagyobb hangsúlyt fektetni, illetve a fiatalok figyelmét felhívni arra, hogy jobban vigyázzanak környezetükre.

Köszönjük a gyulafehérvári Caritas lelkes önkénteseinek segítségét a játékok lebonyolításában, valamint Hubbes Kingának a Caritas regionális képviselőjének a meghívást.

Támogató: Erasmus + program.

Szerző: Ráduly Attila

Fotó: Ayse Büșra Yilmaz és Isabel Fernandez

zoldnap