Kerékpárút jövőre

A településeken belüli kerékpárutak kialakítására hirdetett idén pályázatot a Környezetvédelmi Alap, amelyre önkormányzatok is jelentkezhettek. Kovászna megyében Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely önkormányzatai készítették el a tervet. A projekt leadásának határideje augusztus 20-a volt, ám az illetékesek augusztus 9-én jelezték, hogy elfogyott a programra elkülönített összeg, így a céhes városnak nem sikerült benyújtania a projektet. A helyi tanács augusztus 11-i rendes ülésén Rácz Károly polgármester elmondta: tudomásuk szerint jövő év tavaszán írnak ki újabb pályázatot, akkor leadja projektjét Kézdivásárhely Önkormányzata is. A kerékpárút kialakítását elsőként a Zöld Nap Egyesület más civil szervezetekkel partnerségben szorgalmazta a céhes városban. Erről beszélgettünk Ráduly Attilával, a Zöld Nap Egyesület elnökével. - 2009-ben őszén több kerekasztal-megbeszélést szerveztünk a céhes városban, amelyek során egyeztettünk más helyi civil szervezetekkel, hogy van-e szükség kerékpárutakra Kézdivásárhelyen. Közösen elkészítettünk egy beadványt, amelyet továbbítottunk Rácz Károly polgármesternek, Szarvadi József akkori alpolgármesternek, illetve 3-3 RMDSZ-es és MPP-s (Magyar Polgári Párt) tanácsosnak, őket is meghívtuk egy beszélgetésre. Egyik alkalommal jelen volt a polgármester és három MPP-s tanácsos, akik akkor megígérték, hogy lesznek kerékpárutak Kézdivásárhelyen, valamint 2010 tavaszán el is kezdik az ehhez szükséges munkálatok dokumentációjának előkészítését. 2009 októberében Vizi Attilával és Bartha Jánossal, az Önkormányzat alkalmazottaival közösen felmértük, hogy hol haladhatna az útvonal. Elkészült a térkép, de nem történt semmi előrelépés az ügyben. 2010. szeptember 22-én, az Autómentes Világnapon a Kritikus tömeg elnevezésű akció keretén belül akartuk ismételten felhívni a városvezetés figyelmét, hogy szükség van a kerékpárutakra, ezért kétnyelvű felirattal: Kerékpárutakat akarunk! vonultunk fel a város forgalmasabb utcáin. De azóta tudomásunk szerint nem történt előrelépés, majd idén júniusban értesültünk, hogy lesz egy pályázati kiírás kerékpárutak finanszírozására, amelyre önkormányzatok pályázhatnak. Bármilyen környezetünket és településünket érintő esemény lebonyolításában szívesen részt veszünk. Jó partnerségi kapcsolatot ápolunk s ápoltunk a helyi önkormányzattal. Egyik jó példa erre a Tavaszi Zöld Napok I elnevezésű rendezvényünk, amelyben támogatónk volt Kézdivásárhely Polgármesteri Hivatala. Akkor 1153 fát ültettünk el a céhes város területén, majd idén a második Tavaszi Zöld Napokon a faültetés elmaradt. A magyarországi Corvinus Zrt.-hez nyújtott be pályázatot a helyi Önkormányzat, mely projektben a kézdialmási magánerdészet és a Zöld Nap Egyesület volt a partner. A pályázat sikeresen lett elbírálva, de a helyi városatyák nem hagyták jóvá, hogy 8700 fát elültessünk Kézdivásárhely egyik legelőjeként besorolt, ám kihasználatlan területén. Két alkalommal is a városi tanács elő terjesztették az illetékesek a tervezetet, de nem szavazták meg, a megnyert és kiutalt összeget az önkormányzat vissza kellett küldje a pályáztatónak. A projektre 520.000 forintot ítéltek meg. Tenni akarunk a környezetünk érdekében, de ha megnyert pályázatot sem hagy jóvá a helyi tanács, akkor hogyan lesz előrelépés? Ezután is kérni fogjuk a kerékpárutakat, mivel már többször is kaptunk rá ígéretet és ezt nem hagyjuk feledésbe merülni. Az szomorú, hogy nem sikerült időben leadni a pályázatot. A pályázatot összeállítók elmondása szerint a pályázat kész van és megvan rá az önrész is, remélem, hogy a következő kiírásnál az első kérvényezők között szerepel majd Kézdivásárhely, hiszen nem kérdés, hogy szükség van-e kerékpárútra – számolt be Ráduly. Az interjú a keddi Székely Újságban jelent meg. Szerző: csont Fotó: György Attila

zoldnap