Kaukázus menti ételeket készített a legkreatívabb csapat

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is nagy népszerűség övezte a Kézdivásárhelyi és Környékbeli Vállalkozók Egyesülete által  X. alkalommal megszervezett pityókafesztivált. Az augusztus 31-ei rendezvényre a kezdetektől fogva most is benevezett a Zöld Nap Egyesület, ahol a legkreatívabb csapat díjat kapta meg. A rendezvényen készült fotókat megtekinthetik itt.

A benevezett tizenhárom csapat – egyesületek, cégek, testvérvárosok küldöttei, baráti társaságok – többsége az üstöket részesítette előnyben a főzésnél. Idén is mindent megtettek a pityókafesztivál résztvevői, hogy ötletes és jó kedélyű elnevezéssel, leleményes tálalással hívják fel az általuk elkészített pityókás finomságra a zsűri figyelmét. Összességében több száz háromszéki látogatott ki a Molnár Józsiás parkban megszervezett szabadtéri rendezvényre. A több főből álló zsűri pontozta a benevező csapatok öltözetét, jó hangulatot, a hozzávalók előkészítését, az ételkészítést és az asztaldíszítést is. Az előzetesen benevezők számára a „házi feladat” a közös krumpli kompozíciók elkészítése volt, melyek receptjét nem határozták meg. A csapatok az idén is otthonról hozták a hidegtálakat, a süteményeket, a savanyúságot, a fűszert, az ásványvizet, a pálinkát, a bort és az asztaldíszítést. A Zöld Nap Egyesület csapatát a szervezet elnöke Ráduly Attila, tagja Kónya László és az Environment+ projekt ESC önkéntesei alkották. Előételként  a grúz recept szerint készült  pityókás-brokkolis golyócskát tálalták, melyet a krumpliból, padlizsánból, cukkiniből, paradicsomból, hagymából, paradicsompaprikából és fokhagymából készült törökországi Türlü főétel követett. Ezt koronázta meg az örményországi desszert, melynek alapját mogyoró és krumpli képezte. A díszítésben fontosnak tartották az újrahasznosítás valamint a környezettudatosság népszerűsítését is, így minden egyes asztalra került elem ennek a jegyében lett elkészítve az önkéntesek valamint az egyesület tagsága által.

A benevezett csapatok olyannyira erős mezőnyt képeztek, hogy a négy tagú zsűri képtelenek voltak egy győztest választani. Ezért úgy döntöttek, hogy idén csak csak három helyezést osztanak ki, elsőt, másodikat és harmadikat. A Zöld Nap Egyesület csapata pedig a legkreatívabb étel díját tudhatta magáénak. Ugyanakkor különdíjban részesült a Kézdivásárhelyi Nők Egyesülete és a Zöld Nap Egyesület, amelyek mind a tíz eddigi pityókafesztiválon jelen voltak.

Fotó: Szabó Attila és Ráduly Attila

zoldnap