Vegyes

share

Csütörtök délután több mint száz érdeklődő jelenlétében mutatták be a kézdivásárhelyi Gyűjtemények Házában Kis Emese Háromszéki emlékfák nyomában című könyvét. A Bod Péter Tanítóképző tanára több éves munkával kötetbe gyűjtötte a millenniumi és erzsébeti emlékfákat, illetve a kastélyparkokat, emlékerdőket, a könyvben gazdag, színes képanyag és könyvészet is található.
 

share

A kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképző, partnerségben a Zöld Nap Egyesülettel, tisztelettel meghívja Önt és kedves családját Kis Emese Háromszéki Emlékfák nyomában című könyvének bemutatójára december 15-én, csütörtökön 17 órakor a Gyűjtemények Házába! A könyvet méltatja dr. Ambrus Ágnes, a Babes-Bolyai Tudományegyetem nyugalmazott adjunktusa.

share

A Zöld Nap Egyesület alakulása óta tizedik alkalommal hirdetett fotópályázatot, az idei téma a Mozdulj a jó irányba volt. Vasárnap délután a Sportcsarnok előterében megnyitották a zsűri által értékelt legjobb fotókból válogatott kiállítást.

share

Több mint száz gyerek, fiatal és felnőtt vett részt szeptember 21-én a Zöld Nap Egyesület és a kézdivásárhelyi sportiroda felhívására azon a happeningen, amelynek célja, hogy az erőszakmentességért kampányoljon.  Idén újdonságként villámcsődülettel, békefutással és a Nézz körül... ragadd meg a békét! című fotókiállítással színesítették a rendezvényt.

share

2016 szeptember 21-én 19 órától a Zöld Nap Egyesület nyolcadik alkalommal ünnepli meg a Béke nemzetközi világnapját a kézdivásárhelyi Sinkovits Stadionban. Az idén újdonságként békefutással, flashmobbal és fotókiállítással színesítik a rendezvényt.

share

A Zöld Nap Egyesület szeptember elején tizedik alkalommal hirdette meg az elmúlt években sikert aratott fotópályázatát. A pályázat címe Mozdulj a jó irányba, a nyertes alkotásokból 2017-es forgatható falinaptár készül. A versenyzők fotóit megnézheti az alábbi galériában.

share

Augusztus 26-án a Kézdivásárhelyi Nők Egyesülete ötödik alkalommal rendezte meg a XVIII. és XIX. századi piaci korképet. A céhes városi Nők mellett Gyöngyös Város Barátainak Köre, ahogy eddig minden évben, az idén is szép, a XIX századot idéző ruhákban korzóztak, a Zöld Nap Egyesület önkéntesei pedig a székely határőr gyalogezred korhű egyenruháiban vonultak végig a Gábor Áron téren.

share

2016 nyarán a Zöld Nap Egyesület egy új programmal rukkol elő. Szeptember 12–ig olyan fiatalok jelentkezését várjuk, akik betöltötték a 14 életévüket és nem idősebbek 35 évnél, hogy fedezzük fel együtt a kamera lencséjén keresztül mindazt, amit szűkebb régiónkban a béke fogalma jelent számunkra.
 

share

2011 február 16-án a kézdivásárhelyi Vigadó kistermében 17:00 óra kezdettel a Zöld Nap Egyesület könyvbemutatót szervez. Salamon Ferenc: El van bütülve, Háromszéki szólások, kifejezések, Sepsiszentgyörgy, 2010, az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségének a kiadásában megjelent könyvét Sántha Attila író mutatja be.

share

A kézdivásárhelyi Nők Egyesületének meghívására, június 7-én a Zöld Nap Egyesület magyarországi önkéntese, Fabók Zsófi beszámolót tartott a spanyol Szent Jakab úton (ismertebb nevén El Camino) szerzett élményeiről.

A közel egy órás vetített-képes bemutatót egy baráti hangulatú beszélgetés követte, ahol az érdeklődők az úttal kapcsolatos felmerülő kérdéseiket tehették fel az előadónak. 

Oldalak