Jelentkezz te is a negyedik Természet – Az élet forrása! táborba

2019. augusztus 12 - 15 között a Zöld Nap Egyesület tanulmányi tábort szervez a zabolai Csipkés Panzióban a Kovászna Megye Hulladékgazdálkodási Egyesülete és az Aquacov Közösségfejlesztő Egyesület résztámogatásával. A tábor az idén is a Természet – Az élet forrása! címet kapta, olyan 10-16 év közötti fiatalok jelentkezését várják, akik közel érzik magukhoz a természetet, képesek elszakadni pár napra a telekommunikációs eszközök világától ugyanakkor hajlandóak új kihívásokban részesülni, új dolgokat elsajátítva főként a kreatív újrahasznosítás és a szelektív hulladékgyűjtés terén. 

A változatos és játékos programok mellett elsődleges célunk a környezettudatosságra nevelés, a természetvédelem fontosságára való felhívás, illetve a játékos tanulás előtérbe helyezése. A tábor nemcsak szituációs gyakorlatokból áll, hanem önismereti játékokat is tartalmaz. Ugyanakkor célunk megláttatni a gyerekekkel, hogy az élőlények szoros összefüggésben, kölcsönhatások rendszerében élnek egymással. 

Jelentkezési határidő: július 15.

Hisszük azt, hogy azok a fiatalok, akik részt vesznek a tanulmányi táborban, tudatosabb környezetvédőkké vállnak, tisztelni fogják a körülöttük élő növény- és állatvilágot megismerik a kapcsolatot a természet elemei között, így fokozott érdeklődéssel és tisztelettel fognak járni benne.

Minden jelentkezni kívánó fiatalnak vállalnia kell a 73 lejes hozzájárulási költséget. A résztvevők a teljes ellátás mellett, sok érdekes programban és meglepetésekben fognak részesülni. Jelentkezni, érdeklődni Ráduly Attilánál a 0766.611066 -es telefonszámon, vagy az office@zoldnap.info e-mail címen lehet. A helyek száma korlátozott.

Plakátterv: Silvia Blanco Gonzalez

zoldnap