Ifjúsági cserére került sor az egészséges életmód jegyében

2019. október 4-11 között került sor a Re-style! nevet viselő nemzetközi ifjúsági cserére a Zöld Nap Egyesület szervezésében, partnerségben a görögországi SEA giving opportunities TEAM, az örményországi United Youth valamint a kecskeméti Nyitott Szemmel egyesületekkel. Az eseményen készült fotók az egyesület Facebook oldalán tekinthetőek meg.

A hat nap folyamán a négy országból összegyűlt 24 fiatal, olyan témákat dolgozott fel, melyek az egészséges életmódhoz szorosan kapcsolódnak. A hét mottójának Lao Tzu, híres mondását választottuk: „Az ezer mérföldes utazás egyetlen lépéssel kezdődik.”, hiszen úgy gondoljuk, hogy még hosszú út áll előttünk, hogy a projektben felvállalt hosszútávú célkitűzéseinket eltudjuk érni, viszont az első lépéseket megtettük ez érdekében.

A projekt célja volt felhívni a fiatalok figyelmét országaink elszomorító étkezési szokásaira, szembesíteni őket ezekkel, és információk átadásával, nem formális módszerek igénybevételével hozzájáruljunk a szükséges változásokhoz. Összefoglalva, partnereinkkel karöltve egy olyan ifjúsági cserét valósítottunk meg, ahol a sport és a gasztronómia csodálatos világán keresztül tudatosítottuk fiataljainkban a szükséges változások fontosságát. Az ifjúsági cserén a csapatépítő játékok mellett, városfelfedezésben, különböző műhelymunkákban vettek részt fiataljaink, valamint több a sportot népszerűsítő programban is betekintést nyerhettek: amatőr asztalitenisz bajnokság, úszás, Mozgó Délután a zumba és a gyerekjóga jegyében. Ugyanakkor Themis Gkhoutas görögországi szakácsnak köszönhetően a Zarah Kids főzőtanfolyamán résztvevő kisiskolások megkóstolhatták a görög limonádé elkészítési módját, valamint közösen készítették el a hagyományos húsvéti görög kekszet is. 

A programot és az eddig elért eredményeket a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképző iskola kilencedik A és B osztályaiban népszerűsítették a résztvevők a csere utolsó napján. A hét folyamán a műhelymunkák keretén belül készítették el a résztvevő fiatalok a népszerűsítő füzet vázlatát, melyet az elkövetkezendő periódusban készít el végső változatában a Zöld Nap Egyesület.

A csere végén minden egyes fiatal Youthpass tanúsítványban részesült.

A programot az Erasmus + támogatta.

Projekt szám: 2019-1-RO01-KA105-062187

Szerző: Derzsi Katalin

zoldnap