Három éves szülinapját ünnepelte a Zöld Nap

A kézdivásárhelyi Zöld Nap Egyesület idén nyáron lett három éves. Születésnapját kedden, augusztus 7-én délután ünnepelte a Vigadó Művelődési Ház kistermében. Az eseményen készült fotók megtekinthetők a Zöld Nap Egyesület facebook oldalán! A rendezvényt Gayane Asatryan EVS önkéntes örmény nyelven előadott verse nyitotta. Ráduly Attila egyesületi elnök vetített képes előadáson mutatta be az utóbbi esztendő legfontosabb eseményeit és a jövőbeni tervekről is megemlített pár fontos információt. Működésük harmadik évfordulóján mintegy 270 eseményt tudhatnak maguk mögött. "Köszönöm mindenkinek a hathatós segítségét és bizalmát, mellyel megtiszteltek bennünket. Köszönöm, hogy melettünk állnak, és együtt tudunk örülni a Zöld Nap létének. Bízom benne, hogy lelkesedésünk továbbra is töretlen marad,és mindenkiben megmarad az a lendület, mellyel kiváló eredményeket lehet a jövőben is elérni." - zárta mondandóját az egyesület elnöke. Bemutatásra került ez alkalommal a szervezet arculati kézikönyve. A kiadvány a világhálón online lapozgatható. A kézikönyv feladata, hogy a későbbiekben felmerülő vizuális arculati elemek elkészítéséhez segítséget nyújtson a tervezőknek és a kivitelezőknek. A kiadvány Gayane Asatryan, Ieva Brikmane, Balázs Attila, Barti János és Mihály Csaba munkáját dicséri, szerkesztette Györgyjakab Boróka. Az esemény szinvonalát emelte Páll Sándor és Ieva Brikmane szavalása. Kovács Tímea, Kozma Viola és Páll Sándor a szülinapi eseményt az először bemutatásra került egyesület himnusznak gitározásával zárta. Az egy órás bemutatót több mint két tucat ember követte figyelemmel. A sajtó részéről jelen volt a Pluszportál, a Székely Hirmondó, a Székely Újság és a Háromszék szerkesztője is. Szerző: Ráduly Attila Fotó: Gayane Asatryan

zoldnap