Füstölő aszfalt 2

A kézdivásárhelyi Kendu Egyesület  partnerségben a Zöld Nap- és a Pro Pectus egyesülettel idén második alkalommal szervezte meg a Füstölő aszfalt című rendezvényét, melynek célközönsége a különböző fogyatékkal élő gyerekek és felnőttek voltak. 2019. június 15-én 71 regisztrált résztvevő várta, hogy indulhasson a fortyogói Skat Kart pályán, a speciálisan kialakított több száz méteres időmérő futamra. A fotók megtekinthetők a Zöld Nap Egyesület Facebook oldalán

A szombat délelőtti eseményen volt aki biciklivel, tolókocsival, rollerrel vagy görkorcsolyával állt a start vonalra, de akadt olyan is, aki végigszaladta a kijelölt útvonalat. A Zöld Nap Egyesület az idén is örömmel fogadta el a szervező egyesület felkérését, hogy vállalja a partner szerepét, így hat önkéntesével segítette a rendezvény gördülékeny lebonyolítását.

A rendezvény végén minden egyes résztvevő trikóval, éremmel, oklevéllel, valamint egy finom ebéddel térhetett haza. Gratulálunk minden egyes versenyzőnek! Az esemény főtámogatója a Wegener Pro Sanitate Alapítvány volt. 

Fotó: Bede Lehel

zoldnap