Egy Önkéntes Élete - EVS Beszámoló

Két héttel ezelőtt még a Balti Tenger partján sétáltam a homokban és élveztem a nap melegét...Rákos Orsolya vagyok, az Európai Önkéntes Szolgálat (EVS)keretén belül voltam önkéntes Lettországban, a harmadik legnagyobb városban, Liepajaban. Kilenc, felejthetetlen hónapot töltöttem a tengerpart mellett. Tavaly, 2013 szeptemberben kezdtem, egészen 2014 május végéig. Összesen öten voltunk EVS önkéntesek. Három lánnyal laktam együtt, Ausztriából és Németországból, de volt egy fiú is, aki grúziai volt.

A Zöld Nap Egyesületnek és a kalandvágyó természetemnek köszönhetően csöppentem bele e kis ország kultúrájába, hagyományaiba, mindennapi életébe, de legfőképpen a karostai – Liepaja város egy része – gyerekek világába. A fogadó szervezetem Liepaja Jaunie Vanagi, viszont a projekt „házigazdája” a Karosta’s Kids non-profit szervezet volt. Így, nem csak a lett lakosok között éltem, hanem orosz gyerekek életébe is betekintést nyertem. Egy iskola utáni foglalkoztató központba dolgoztam (a szobatársammal együtt), ahol a csoportvezetőknek segítettem. A foglalkozások során gyakran készültünk ünnepekre és játszottunk, de ugyanakkor szerveztünk más aktivitásokat is a helyi tinédzsereknek. A Karosta’s Kids által megnyert projektekben is részt vettem, mint például a „Forum” hét, ahol minden nap más-más témát jártunk körbe a fiatalokkal, aztán következett a karácsonyi projekt, amikor egy árvaház gyerekeinek készítettünk ajándékokat és énekkel, tánccal is készültek a fiatalok, stb. Az önkéntes munka mellett nagyon sok kalandba, utazásba volt részem. Tanultam új nyelvet, betekinthettem más kultúrákba és mindezek mellett megismertem jobban önmagamat. Gazdagabb lettem érzelmileg, szellemileg és természetesen barátilag is. Amilyen félve indultam el Csíkszeredából, pont olyan magabiztosan tértem haza. Biztosan mondhatom, hogy ez volt eddigi életem legnagyszerűbb utazása, kalandja és tapasztalata. Örülök, hogy éltem a lehetőséggel, és ha tehetném, még egyszer megtenném.

2014. június 9. Csíkszereda

zoldnap