Ecotivity - ifjúsági csere beszámoló

2016. november 6 -13 között a Zöld Nap Egyesület képviseletében a magyarországi Felsőtárkányban egy újabb ifjúsági cserében kapcsolódhattak be a fiatalok. Az Egertől hat kilométerre levő településen megrendezett ificsere egyik kulcseleme a kapcsolatépítés, hisz a résztvevők Szlovákiában, Ausztriában, Ukrajnában, Szerbiában, Romániában és Magyarországon működő szervezetek képviseletében érkeztek. Általuk megismerkedhettünk különböző kultúrákkal, újabb lehetőségekkel, és bátran kijelenthetem, hogy az ilyen jellegű programok a legideálisabbak a látókör szélesítésére. Az ificserén készült fotók megtekinthetők a szervezet Facebook oldalán!

A tevékenységeket két csoportba sorolnám: a szálláson levő konferenciatermi előadásokra és bemutatókra, valamint a különböző helyek meglátogatására. Az előadások a szakmaiságra, a lehetőségek feltárására, a motiválásra, az Erasmus+, a Youthpass és az Europass ismertetésére épültek, míg a bemutatókat a résztvevők tartották, amely egyrészt egymás – és a szervezetek – megismerésére szolgált, másrészt – a napjainkban egyre nagyobb jelentőséggel bíró – kommunikáció fejlesztésére adott lehetőséget.

A csere gyakorlatiasabb része a kirándulások, különböző helyek meglátogatása révén valósult meg. Szemléltetés céljából megemlítenék néhányat ezek közül: meglátogattuk az Eszterházy Károly Egyetem Botanikus Kertjét és Varázstornyát, egri nevezetességeket: a Széchenyi utcát, a Szépasszonyvölgyet, a Kolpcsik Marcipániát, a Stühmer Édességboltot, a Bocsa Pincészetet, a Türk&Hillinger üzemet, és még sorolhatnám, szóval e néhány példa is igazolja, hogy eseménydús hétnek lehettünk a részesei.

A kézdivásárhelyi Zöld Nap Egyesületet Sebestyén Henrietta, Pál Zsuzsanna, Sala Beáta, Dézsi Henrietta, Orbán Andrea és Szekeres László képviselte. Az Ecotivity nevet viselő projekt az Európai Unió támogatásával, az Erasmus+ program keretén belül valósult meg a H-Union Szövetség szervezésében.

Szerző és fotó: Sala Beáta

zoldnap