Keresés
Close this search box.
Keresés
Close this search box.
Breaking News

Híreink

Bringázni élmény

Augusztus 23-án a Zöld Nap Egyesület egy újabb kerékpártúrát szervezett. A 80 km-es túra azoknak szólt akik szeretnek kerékpározni és emellett szeretnék a varázslatos Nemere Útja zöld útvonal ezen részét felfedezni, megismerni. A mostani túra is az egészség jegyében telt el. A rendezvényen készült fotók megtekinthetők a Zöld Nap Egyesület facebook oldalán.

Változékony időben zajlott a vasárnap 9-kor elrajtoló augusztusi honismereti kerékpártúra, amelyen 21 bringás vett részt. A lelkes csapat a zöldútvonal piros C jelzéseit követve a Sinkovits stadion elől indult Szentkatolnát érintve Gelence és Haraly fele, ahol egy kisebb pihenőt követően Orbaiszékre tekertek, megtekintve a zabolai Csángó Néprajzi Múzeumot, mely Pozsony Ferenc, egyetemi tanár magángyűjteményéből született meg. A Nemere Útján ki-ki hajtósabb tempóban, ki-ki kényelmesebben, társával beszélgetve tekert. Közben gyönyörködtek az egyes kanyarokban elénk táruló növényzet látványában. A kerékpárosok az érintett településeken kis pihenőt tartottak, megnézve a látnivalókat. Így történt ez Zágonba is ahol, a nagyközségre érve a Mikes Kelemen Emlékház kiállításait tekintették meg, a parkosított udvar szoborparkja pedig hívogató és marasztaló volt a résztvevők számára. Az egy napos bringázás alkalmával a túracsapat Kovásznára érve Stoia Adriana friss palacsintáját kóstolta meg és Imecsfalva, Szentkatolna érintésével zárta az augusztusi programot. A vissza út kicsit egy picit fárasztóbb volt, mert végig szembeszéllel kellet haladni, de az idő gyorsabban telt. A túra legfiatalabb résztvevője a 12 éves Boros Antal volt, aki előszeretettel tekerte végig a távot. Az útvonalról bővebben az erre a célra létrehozott (nemere.zoldnap.info) portálon kaphat információt. A zöld naposok szeptemberben egy kétnapos túrával folytatják.

Támogató: Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt

Szerző és fotó: Ráduly Attila

Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Egyéb híreink

Video