Keresés
Close this search box.
Keresés
Close this search box.
Breaking News

Híreink

Az idei év negyedik nappali táborát szervezték meg

20210629_093016

Június 28 – Július 1 között a Zöld Nap Egyesület partnerségben a kézdivásárhelyi Sportirodával nyolcadik alkalommal szervezett napközis tábort a céhes városban. A táborba huszonkét 7-10 éves helybéli, torjai és kézdiszentléleki iskolás gyerek kapcsolódott be, akik naponta 9-16 óra között különböző, tematikusan felépített tevékenységen vehettek részt. Az eseményről több száz fotó és számos rövid videófelvétel készült, melyekből a legemlékezetesebbek az egyesület Facebook oldalán megtekinthetőek.

A tábor számos célja közül az egyik kétségtelenül az is, hogy a sportot kedvelő, a természetet szerető  gyerekeket megtalálják, illetve ők is megtalálják az egyesületet annak érdekében, hogy tartós kapcsolat alakuljon ki köztük, azaz rendszeres résztvevőivé váljanak programjaiknak. A gyerekeknek olyan játékos tevékenységeket szerveztek, mely által felhívták figyelmüket a környezettudatosság és az egészséges életmód fontosságára. A tábor nemcsak szituációs gyakorlatokból állt, hanem rengeteg kommunikációs, ráhangoló-hangulatoldó, valamint mozgásos programot is tartalmazott. Ugyanakkor izgalmasabbnál izgalmasabb csapatjátékokban, valamint gondolkodást fejlesztő stratégiai játékokban vettek részt de a kézműves-tevékenység, a számos kifestősök sem hiányoztak a programból. A napközis tábor keretén belül volt még számos labdajáték, teremfoci, bringás ügyességi vetélkedő, papír újrahasznosítástánctanulás, meseolvasás, énektanulás és szaladás is. 

Mindezek mellett a tábor meghívottja volt Oláh Attila paralimpiákon kerékpáros is, aki egy motivációs előadással és egy bringások számára kialakított akadálypályával emelte az esemény színvonalát. Hétfőn Hodor Enikő tanítónő segítségével a gyermekjóga rejtelmeibe is betekinthettek, s ezzel párhuzamosan asztaliteniszezésre is sor került. Második nap a céhes várost fedezték fel a táborozók, meglátogatva a 2018-ban megnyílt Patika Múzeumot, valamint Dósa Csaba turisztikai iroda vezetője a város történetéről is mesélt a gyerekeknek. Szerdán a lécfalvi Integrált Hulladékkezelő Központba látogattak el a táborozók. A látogatás célja volt felhívni a figyelmet a szelektív hulladékgyűjtés fontosságára, arra ösztönözve őket, hogy tartsuk be az erre vonatkozó szabályokat, hiszen gyerekeink, mindannyiunk jövőjének tisztasága, valamint a szemétszámlánk vaskossága függ tőle. A tábor tevékenységeibe a Heal the earth projekt ESC önkéntesei is bekapcsolódtak.  A négy nap alatt igazi barátságok köttettek, új ismereteket szereztek a gyerekek, sok kalandos feladattal, élménnyel lettek gazdagabbak.

Szerző: Ráduly Attila

Partner: Európai Szolidaritási Testület, Communitas Alapítvány, Gosp-com KFT, Kendu Egyesület, a kézdivásárhelyi Önkormányzat, ECO Bihor kft 

Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Egyéb híreink

Video