Az idei év második nappali táborát szervezték meg

share on:

Február 2 - 5 között a Zöld Nap Egyesület partnerségben a kézdivásárhelyi Sportirodával betartva a járványügyi előírásokat hatodik alkalommal szervezett napközis tábort a céhes városban. A táborba tizennyolc 7-10 éves helybeli iskolás gyerek kapcsolódott be, akik naponta 9-16 óra között különböző, tematikusan felépített tevékenységen vehettek részt. Az eseményről több száz fotó és számos rövid videófelvétel készült, melyekből a legemlékezetesebbek az egyesület Facebook oldalán megtekinthetőek.

A tábor számos célja közül az egyik kétségtelenül az is, hogy a sportot kedvelő, a természetet szerető  gyerekeket megtalálják, illetve ők is megtalálják az egyesületet annak érdekében, hogy tartós kapcsolat alakuljon ki köztük, azaz rendszeres résztvevőivé váljanak programjaiknak. A gyerekeknek olyan játékos tevékenységeket szerveztek, mely által felhívták figyelmüket a környezettudatosság és az egészséges életmód fontosságára. A tábor nemcsak szituációs gyakorlatokból állt, hanem rengeteg kommunikációs, ráhangoló-hangulatoldó, valamint mozgásos programot is tartalmazott. Ugyanakkor izgalmasabbnál izgalmasabb csapatjátékokban, valamint gondolkodást fejlesztő stratégiai játékokban vettek részt de a kézműves-tevékenység, a számos kifestősök sem hiányoztak a programból. A napközis tábor keretén belül volt még számos labdajáték, teremfoci, bábszinház, tánctanulás, meseolvasás, énektanulás, szaladás és görgőzés is a KSE kerékpárszakosztályával. A görgőzés a téli, latyakos vagy éppen jeges hónapokban igazi élményt nyújtott a bringa szerelmeseinek. 

Mindezek mellett a tábor meghívottja volt Oláh Attila paralimpiákon kerékpáros is, aki egy motivációs előadással emelte az esemény színvonalát. Kedden pedig Hodor Enikő tanítónő segítségével a gyermekjóga rejtelmeibe is betekinthettek a résztvevők, ezzel párhuzamosan asztaliteniszezésre is sor került. A tábor tevékenységébe a Heal the earth projekt három ESC önkéntese is bekapcsolódott.  A négy nap alatt igazi barátságok köttettek, új ismereteket szereztek a gyerekek, sok kalandos feladattal, élménnyel lettek gazdagabbak.

Szerző: Ráduly Attila

Támogató: Európai Szolidaritási Testület

Videó: 

zoldnap