24 órás szaladás 2018-ban is

Zöld Nap Egyesület és a kézdivásárhelyi Sportiroda 2018-ban tizenegyedik alkalommal szervezi meg a nagy népszerűségnek örvendő a 24 órás futást, október 18-án, csütörtök reggel 9 órától a céhes városi Sportcsarnokban. Az akció célja felhívni a figyelmet az egészséges életmódra, a szabadidő hasznos eltöltésének lehetőségeire; valamint a szaladás népszerűsítése minden korosztály körében. Fontos tudni, hogy a 24 órás szaladás nem egy futóverseny. Az esemény lényege, hogy 24 órán keresztül folyamatosan szalad legalább egy ember, azonban többen is szaladhatnak egyszerre.

A szaladás ugyanakkor nagyon könnyen elérhető és „zsebbarát” sportág. A tavalyi évben a legfiatalabb futó Szekrény Asatryan Dániel (9 hónapos), a legidősebb pedig Ferencz Gábor a maga 81 esztendejével aki két kört tett meg. A rendezvény a sportcsarnokban lesz lebonyolítva, ezért váltócipő szükséges, kérjük, hozzanak magukkal alkalmas lábbelit! Minden résztvevő között ajándékot fognak kisorsolni. Nevezni a rendezvény napján személyesen a helyszínen, illetve a versenyt megelőzően a kocsiszo@yahoo.com vagy a 0766.611066 elérhetőségeken lehet. Az esemény hangulatát 18:00-tól egy dekázási bajnokság fogja színesíteni.

Támogatók: Kovászna Megyei Sport- és Ifjúsági Igazgatóság, Helyi Önkormányzat, Communitas Alapítvány és az Erasmusz + program

Médiatámogatók: Profi Rádió, Kezdi.info, Siculus Rádió, Székely Hírmondó, Polyp Tv, Háromszék és Szék-helyek

Szerző: Ráduly Attila 
Plakátterv: Györgyjakab Boróka

zoldnap